Svéd masszázs Szombathely

EZ A SZOLGÁLTATÁS JELENLEG NEM ÉRHETŐ EL KLUBBUNKBAN.

Amennyiben felfrissülésre vágysz, vagy csak egy kicsit relaxálnál, szívesen látlak svéd-, frissítő-, vagy sportmasszázson. Előre egyeztetett időpontban, akár külső helyszínen is.

A svédmasszázs az egyik legismertebb nyugati masszázsfajta egészen az ókori görög-római kultúráig visszavezethető. A görögök és a rómaiak nagyobb figyelmet szenteltek egészségüknek, odafigyeltek, többet törődtek testükkel. A svédmasszázs már az ókori kultúrákban is közkedvelt gyógyító, rehabilitációs eljárás volt.

A technika újkori kidolgozása azonban a XIX. században egy svéd gyógytornász, Per Henrik és és egy holland orvos, George Mezger nevéhez fűződik. Eredetileg testgyakorlatok is kapcsolódtak a svédmasszázshoz, ez mára már elmaradt és öt alapfogást alkalmaz. A gyógyító hatás mellett meg kell említenünk a rehabilitáció fontosságát is, hiszen a svédmasszázzsal képesek vagyunk megrövidíteni a sérülések utáni lábadozást, és megakadályozzuk a nem használt izmok sorvadását. A nagy stressz miatt sokan küzdenek alvászavarokkal, kimerültek, rossz a közérzetük. Ezek a panaszok garantáltan csökkenni fognak, mivel a masszázs megnyugtat, elősegíti a relaxációt, enyhíti az álmatlanságot, összességében segíti a test egészséges működését.

A svédmasszázs elején fontos a pszichés kapcsolatteremtés a pácienssel. A simító mozdulatokkal nyugtató hatást érünk el, ugyanakkor ez egyfajta bemelegítés is. A simítások lehetnek felületesek, majd egyre mélyebbek, ennek köszönhetően képesek vagyunk a bőr alatti kötőszövetekben lévő folyadékot elmozdítani, ezzel segítjük felszívódását.

A svédmasszázsban a következő fogás a dörzsölés, amely közben vérbőség keletkezik, valamint így távolítjuk el az elhalt hámsejteket. Ezáltal fokozódik a mélyebben fekvő bőrsejtek termelődése, ami hozzájárul a bőr természetes rugalmasságának megőrzéséhez. Ezzel a fogással megszüntethetjük a fájdalmas izomcsomókat és feloldjuk a letapadásokat. A feszülések megszűnése után testileg, lelkileg is megkönnyebbülünk, jobban érezhetjük magunkat. Ez a nyugtató hatás egész közérzetünkre pozitív hatással van.

A gyúrással mélyebben letapadt izmokat is fellazíthatjuk és fokozzuk a vérkeringést. A svédmasszázsban ezzel a fogással az izomtónust is fokozhatjuk. Aktiváljuk a nyirokkeringést, amellyel erősen hozzájárulunk a test méregtelenítéséhez és az anyagcsere folyamatok harmonizálásához.

Az ütögetés, vágás és paskolás élénkíti a bőr vérellátását. Amennyiben a mellkason alkalmazzuk, a váladék kiürítését segíti elő.

Az utolsó fogástípust a svédmasszázsban vibrációnak, más néven rezegtetésnek hívjuk. A tenyerünkkel rezegtetjük a legyúrt testrészeket, ezzel nyugtatjuk testet és levezethetjük a masszázst.

A svédmasszázs nemcsak a testre hat. Ezzel a kezeléssel megszüntethetjük a problémáink okozta stresszes, feszült állapotot a testben. Visszanyerhetjük testünk rugalmasságát, ellenálló képességét, ami a szellemünkre is azonos hatással van. Segítségével kapcsolatba kerülünk és hatást fejthetünk ki az idegrendszerre.

A svédmasszázs fogásainak alkalmazása frissességet eredményez, csökkentjük a fáradság érzetet. A nyugtató hatású fogások ugyanakkor megteremtik a pihentető alváshoz szükséges feltételeket. Mindenki könnyebben kezdi a napot, ha nyugodtan aludt és kipihente magát. Egy jó kezdet után pedig jöhet a még jobb folytatás!

Főoldal