A Kettlebell története

A Kettlebell™ története

 A Kettlebell vagy más néven Girya egy tradicionális orosz vas súlyzó, ami leginkább egy olyan ágyúgolyóra hasonlít, amelyhez egy bőrönd fogantyúját erősítették. Az első Kettlebell eszközök a takarmány mérésére szolgáltak. Parasztok és mezőgazdasági munkások használták, és erejük vitán felül megnövekedett.


Idővel a tapasztalatok alapján egyre rendszerezettebb lett a használat módja. Később a Kettlebelleket párjával kezdték el használni, közéjük rudat illesztettek, a fogantyút eltávolították, és máris megérkeztünk a manapság használt súlyzók őséhez. Tették mindezt azért, hogy versenyeket rendezhessenek. A nevet is megváltoztatták, hiszen míg az angol nyelvben a Kettlebell a súly harangnyelv alakjára utal, addig az így nyert páros súlyzókat, mivel már nem lehetett volna harangnyelvként használni, néma harangnak, tehát dumbbell-nek nevezték, és nevezik mai is angol nyelvterületen.


Oroszországban már 1913-ban elkezdtek a Kettlebell kiváló erőnlét fejlesztő hatásaival foglalkozni, de közel száz évvel ezelőtt már Amerikába is eljutott ez az eszköz, a legendás Arthur Saxon tette népszerűvé. Később az orosz majd szovjet súlyemelők, birkózók, judo vagy sambo versenyzők több generációja használta a Kettlebellt. Külön versenyei is vannak, az elsőt 1947-ben rendezték.


Nagyszerűsége éppen egyszerűségében rejlik, aki valaha próbálta már tudja, hogy az egyik legjobb eszköz és módszer az állóképesség és az erő növelésére. Fontos azonban megérteni, hogy a Kettlebell nem más mint egy eszköz, amely mögött egy korszerű és tudományosan felépített rendszer áll, az SFG. Az SFG filozófiája szerint a Kettlebell edzés a következőkhöz segíti használóját: egészség, kiváló fizikai képességek, jó kinézet. Sajnos manapság a sorrend felborult, és az elsődleges az izmos testalkat lett. Ez a Kettlebell edzés természetes hozadéka és nem elsőrendű célja.

Célunk, hogy egyfajta funkcionális erőnléti edzést biztosítsunk egyéneknek és csoportoknak, hogy megismerjék az SFG rendszerben rejlő lehetőségeket.

 

Főoldal